budaPROX studio főoldal
Video Data Voice
 
budaPROX webmail
 

Önkormányzati portálrendszer

Az e-hivatal rendszert azoknak az önkormányzatoknak fejlesztettük ki, amelyek lépést kívánnak tartani a kor kihívásaival, ám eddig nem tudtak, vagy nem akartak áldozni a település honlapjának megvalósítására, illetve anyagi lehetőségük csupán lelkes amatőrök közreműködésére volt elegendő. Mindeddig az volt a gyakorlat, hogy az igazán használható webes megoldásokat csak nagyobb önkormányzatok engedhették meg maguknak, mivel a minőségi szolgáltatásokra az igen magas árak miatt a kisebb települések nem áldozhattak.

Az e-hivatal portálrendszerrel ezen az állapotot kívánjuk segíteni. Cégünk alapelve, hogy a kicsik épp olyan fontosak, mint a nagyok, illetve azokat is lehetőséghez kell juttatni, akik eddig különböző okból kimaradtak az internetes fejlesztésekre fordítható pályázati forrásokból. (Itt kell megjegyezni, hogy sok település számára - a szinte már kötelező önrész miatt - a pályázati út is túl drága lehetőség. A két évvel ezelőtti SZT-IS-8 pályázat nyerteseinek például súlyos százezreket kellett fizetniük az elnyert pénz mellé, s a milliós költségvetésből elkészült weboldalak nagy részével nem is elégedettek a megrendelők.)

Számos önkormányzat negatív tapasztalatát, észrevételét, igényét, illetve jól működő települési honlapok gyakorlatát figyelembe véve alakítottuk ki az e-hivatal portálrendszert, ami már a legalacsonyabb kiépítettségben is képes egy település internetes kirakatának professzionális megjelenítésére, valamint az alapvető elektronikus szolgáltatások biztosítására.

Az általunk ajánlott megoldás erőssége, hogy segítségével a honlap egyszerűen és gyorsan, kifejezetten önkormányzatok számára kialakított modulokból építhető fel. A modulokból való építkezés előnye, hogy a későbbiekben bármikor egyszerűen és olcsón tovább bővíthetők.

A honlap alapvető megjelenését kész arculati mintákból lehet kiválasztani, melyeket természetesen az önkormányzatok igényei szerint testre szabunk, így teljesen egyedi megjelenés érhető el .

Az e-hivatal csomagok mindegyike tartalmazza az alábbi szolgáltatásokat:

-Egyedi arculat
-E-mail szolgáltatás
-Hírek, képek felvitele jelszóval védett adminisztrációs
 felület segítségével
-Adatbázis-alapú adattárolás
-Letölthető űrlapok, nyomtatványok
-Domain regisztrációval kapcsolatos ügyintézés
-Folyamatos fejlesztés


Egységes, de rugalmas struktúra

Grafikusaink, fotósaink létrehozzák az igényelt arculati megjelenést, illetve ha már van, akkor a meglévő honlap tartalmi elemeiből kiindulva végzik el az új, professzionális struktúrába való beillesztést.


Önálló adatfeltöltés egyszerű kezelői felületen

Az adatok feltöltéséhez nincs szükség bonyolult programok ismeretéhez, csak egy internet böngészőre és internetes kapcsolatra. Az információk az
e-hivatal
adminisztrációs felületén lehet felvinni, illetve azokat bármikor önállóan lehet bővítheti és módosítani. Az adminisztrációs felület jelszóval védett. Az itt felvitt anyagok (képek, szövegek) azonnal megjelennek a település honlapján. A hírek darabszáma nincs korlátozva, így bármikor, bármennyi feltehető.

A grafikai megjelenéshez hasonlóan, ha a hivatal nem tudja, vagy nem akarja a folyamatos adatfelvitelt önállóan végezni, akkor igen kedvező egyedi konstrukcióink segítségével mi ezt is elvégezzük Önök helyett!

E-mail

Saját e-mail címeket hozunk létre melyek a település honlapjához kapcsolódó webmail rendszerrel is használhatók. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a hivatalos iratokon, vagy névjegykártyán is elegánsan mutató akarmi@telepulesnev.hu formátumú e-mail címeket adjanak meg.

Folyamatos fejlesztés

A csomagok díjai tartalmazzák a domain és a webtárhely technikai, karbantartási költségeit, így nincsenek további kiadások. Az e-hivatal szoftverhátterét, folyamatosan tökéletesítjük, s ügyfeleink külön költség nélkül mindig a legfrissebb verziót használhatják.

Opcionális szolgáltatások

Külön egyeztetéssel, az igények pontos felmérése alapján lehetőség van hírlevél, statisztika, látogatói fórum, képgaléria, online-újság, reklámcsík-kezelő rendszer, „Mit hogyan intézhetek?” tájékoztató rendszer és más modulok beillesztésére, valamint a többnyelvűségre. Lehetőség van egyes tartalmak hozzáférést korlátozni, pl. csak regisztrált látogatók számára engedélyezni. Az ilyen szolgáltatásokat a rendszer csak bejelentkezéssel, vagyis felhasználónév és jelszó együttes megadásával teszi elérhetővé.
    


Webdesign
  Arculattervezés
  Honlapterv kész elemekből
  Portálfejlesztés
  Hírportál és gyűjtőportál modulok
  Önkormányzati portálok
  Adatbázisok, tudástárak
  Video-digitalizálás
  Konverzió VHS-ről DVD-re
  Digitális fotóalbumok
  Multimédia galéria internetre
 
Hardver

  Web- és mailszerverek telepítése
  Hálózatépítés, üzemeltetés
  Tanácsadás
  Internet-stratégiák
  Informatikai tervezés
 
főoldalhonlaptérképkapcsolat